Budapest új hullámai: Strandbárok

A 2012-ben megírt saját szakdolgozatomból (Kolberg Helga: Berlin és Budapest turisztikai szemléletű összehasonlító elemzése – a folyópartok nyújtotta városfejlesztési lehetőségek, tervek) idéznék ehhez pár sort:

„…a folyópartok idegenforgalmi kihasználására az egyik legjobb és legegyedibb példa a strandbárok létrehozása – ezek olyan trendhullámot indítottak el pár éve, mint Budapesten a romkocsmák. Mindkét város esetében ezeknek a vendéglátói egységeknek a megjelenése városfejlesztési szempontból is pozitív képet formált, ezekkel új színfolt jelent meg a város életében. Mivel olyan területre települnek, ami üresen állt, és senki sem vette hasznát, igazából csak jó hatással bírnak: hasznosítják a területet, odavonzzák az embereket a vízpartokhoz, illetve vendéglátói egységként és kulturális fórumként működnek.

ROMAI PART

Berlin strandbárjai tipikus vízpart menti vendéglátóegységek, melyeknek széles a programkínálata, (kerti mozi, röplabdabajnokságok, silent disco, táncestek, koncertek, stb.) és általában a meleg hónapokban vannak nyitva. Legtöbb esetben nyitott bárok, melyek mediterrán hangulatot árasztanak, bőséges koktélkínálattal, nyugágyakkal, homokos pálmafákkal övezett, vagy nagy füves területen, várják a vendégeket.

A strandbárok újabb típusú kisvállalkozások, egyedi képet alkotnak a vizek mentén, és öröm, hogy már Budapesten is megjelent az első ilyen típusú vendéglátó egység: a Fellini Római Kultúrbisztró a Duna parton.

 

romai3

Hagyomány a berlinieknél, hogy szép időben kiülnek folyópartokhoz, ezért gazdaságilag is érdekesek apart menti bárok. A strandbárok még az új beépítések ellenére is sokáig fennmaradnak a partokon, mert még számos olyan terület van, amit még nem hasznosítottak a parton. A strandbárok arra tökéletesek, hogy egy üresen álló, parlagon lévő folyóparti területet birtokba vegyenek pár évre, ameddig a város nem talál megfelelő hasznosítást, aztán továbbállnak. Berlin ilyen szempontból is nagyon szabad, trendi, és sokszor jönnek létre ilyen spontán ideiglenes projektek, állandóan változtatva, felélénkítve a város hangulatát. Ezek a kis vízparti – és közben már a város más pontjain, például tetőteraszokon megjelenő – bárok még pezsgőbbé teszik a várost.”

fellini (8)

 

Itthon a leghíresebb a Fellini Római Kultúrbisztró a Duna parton, a tulajdonosával készítettem egy mélyinterjút is anno. Mielőtt rátérünk erre a bárra, vizsgáljuk meg egy kicsit a környezetet:

„A Római part a főváros egyik legkedveltebb pihenőhelye – egy alig 5 km-es szakasz – viszont itt van talán az egyetlen olyan vízpart Budapesten, ahol adottak a víz és a város kapcsolatai úgy, hogy a szórakozást, a sportolást szolgálja. Számos hely van Újpesten, Csepelen, Budafokon, ahol lenne lehetőség kiépíteni a kapcsolatot a vízhez, de a Rómaihoz hasonló évtizedes hagyomány és ehhez fogható hangulat nincsen sehol. Pont ezért érintette a lakosokat is érzékenyen a mobilgát és a rendezetlen tulajdonviszonyok miatt lévő vita. Reméljük a főváros megfelelő funkciót szán majd ennek az értékes partszakasznak és ésszerű vízparti fejlesztésekbe kezdenek.”

romai5

Az egész parton ki-ki maga kialakíthatja a személyes kis „strandbárját”, biciklizzetek ki. Számomra hagyományos túra már Rákospalotáról, (ahol a szüleim laknak és egy jó 20 évet én is itt töltöttem) a patak mentén a Megyeri hídig, áttekerni rajta, innen már látjuk a Lupa szigetet az ártéri erdőkkel, néha kis szigetek is kiemelkednek a Dunából, sekély vízállás esetén. Én itt elhajtanék aztán 4 irányba: 1. Tovább egyenesen az Omszky tóhoz a wakeboardosokat figyelni. 2. Tovább Szentendrére. 3. A bányatavakhoz, ahol illegális nudista strand található, de a víz kristálytiszta, volt, hogy szörföztek is rajta. 4. A Lupa sziget és a Római part felé. A Lupa szigeten nyaralók találhatók, és mindössze 1 km hosszan nyúlik bele a folyóba, de az óránként járó révvel érdemes átnézni ide is. Ha nem, akkor kanyarodjunk a part majd a gát mentén Óbuda felé. Itt bárhol letérhetünk, válasszunk ki egy stéget, lógassuk be a lábunkat a vízbe, hadd nyalogassák a hullámok és piknikezzünk vagy napozzunk. Figyeljünk a környezetre.

piknik a stégen romai

A Fellini jó példa arra hogyan lehet közelebb hozni az emberekhez a kissé elhanyagolt Duna partot.

„Még csak pár éve nyílt – ez a cirkusz kocsiból kialakított büfé, ahol esténként alternatív fiatalok és konszolidált középkorúak hallgatják együtt a jazzkoncerteket a kavicsos parton elhelyezett csíkos nyugágyakban, limonádét szürcsölve. – és máris igazi kultuszhellyé vált a Duna parton. Sokan megtalálták itt a helyüket. Talán pont a személyesebb, családiasabb, kötetlenebb volta miatt, mely egyfajta retro-hangulatot ébreszt az idelátogatókban. A személyzet kedves, nyitott, a hely színes programkínálattal rendelkezi, és nagyon befogadó.”

raomi kocsi

Az interjúm során kiderült, hogy 2010-ben jött létre ez a hely, az ötlet onnan származott, hogy a tulajdonos maga is a környéken lakik és ide járt le kutyát sétáltatni, a vízpart nyugalma és a Duna part szeretete miatt találta ki ezt a mobilis vendéglátó egységet a családja, barátai részére elsősorban. Utána többen fel is kérték, hogy nyisson máshol is egy ilyen helyet, mert mások is beleszerettek. Célja vele, hogy itt ne csak fizikai táplálékot, hanem szellemi táplálékot is kapjanak a vendégek, így jöttek hát a vándorcirkuszkocsival a színészi előadások, élő zene, kerti mozi, mozgó könyvtár, irodalmi délutánok és még bicikliszerviz is van. Az engedélyeket (kb. 40 db) nehéz volt megszerezni, de szerencsére a helyi polgármester is látott fantáziát benne és támogatta az ötletet. A legtöbben a kevés ülőhelyre és a hosszú várakozási időre panaszkodtak, de R. Sándor nem szeretné bővíteni a helyet, mert akkor pont azt veszítené el, amiért létrehozta a családias hangulatot. A célközönséget tekintve elég széles skálán mozog, mindenki megfordul itt. Van a Kacsakő nevű hely Szentendrén, a parton, akik egy az egyben lekoppintották őket, de ettől a vendéglátást magát nem lehet lemásolni, ez marad egy ékszerdoboz.

A szakdolgozatomhoz is felhasznált interjút kérésetekre nyilvánosságra hozhatom, viszont ahhoz még egyszer értekeznék az üzletvezetővel, hogy beleegyezne ezen az online felületen is.

 

Két Rombusz Római part 45.

két rombusz

Két. Rom. Busz. Értitek. Bár nem teljesen a parton, de szintén a Római szakaszon térhetünk be erre a különleges helyre, kiszedték a buszok belsejét, és igazán jó retro stílust hoztak létre, és ehhez még társul a bográcsfőző illetve tábortűz rakó lehetőség. Múltkor, amikor be akartam ide térni, éppen valami céges magánrendezvény volt. Figyelmetekbe ajánlom, mert kicsit visszahozza a magyar vidék „feelingjét”. Ja, és ettetek már Lángosburgert? Nem? Na, akkor még egy ok benézni ide legközelebb.

Dunaparty megálló 1116 Hunyadi János út 162.

dunaparty megallo

A buszrajongók örülhetnek, mert a következő „strandbár” is egy busz, méghozzá Albertfalván egy régi Londonból ismeretes piros emeletes busz. Nagyon jó áron kapható itt lángos, palacsinta és a hekk sem hiányozhat a Duna déli szakaszáról sem. A gyerekek sem maradnak ki a mókából, rájuk egy kisebb játszótér vár. Sőt hétvégén még élő zenével is kecsegtetnek. A kilátás a Csepel sziget gyárterületére nyílik, de ez ne tántorítson el bennünket, a hangulat itt is egyedi.

FRUSKA picnic & bistro Kopaszi gát 13.

fruska 3

Kicsit feljebb, Budapest másik rekreációs helyszínén, a Kopaszi gát benyúló félszigetén egy másik gyárépület tárul elénk egy öböllel ahol a kajakosok, kenusok szoktak edzeni, és nyáron a homokos parton napoznak itt az emberek, vagy a bátrabbak be is merészkednek a Duna vizébe. Azt mondják a víz minősége jó, csak a veszély miatt tilos a fürdés. Szomorú, mert a múlt században még uszálystrandok is működtek a folyóba süllyesztve. Szóval a Fruska, egy inkább folyóparti, öböl menti afféle piknikezős hely, lehet bérelni kosarat, pokróccal is. De ha már piknik, akkor keressünk a bároktól, éttermektől távolabb egy helyet magunknak és barátainkkal hozzunk ki társast, szendvicseket, üdítőket, és élvezzük a szépen kiépített Kopaszi gát nyugalmát. Akár BKV hajójárattal innen egészen a Római partig tartó vízi közlekedésben lehet részünk, és ha a közben a neves látnivalókról készült pillanatképeinket Instagramon vagy Facebookon meg akarnánk osztani az otthon ücsörgőkkel, még wifi is található ezeken a közösségi eszközökön.

Valyopart Antall József rakpart

valyo part

Ez a part tavaly óta nem hivatalosan a Lánchíd pesti lábánál található homokkal felszórt és színes raklapokkal tarkított rakpart. Ironikus módon a híd másik oldalán a Raqpart nevű bárral, szórakozóhellyel – amely lehet, jó koktélokat csinál, de maga a vendéglátóegység semmi különlegeset nem tud felmutatni szerény véleményem szerint, csak terpeszkedik a gyönyörű Budai Vár/Lánchíd kilátása előtt. Ezzel szemben a Valyo part ahol ingyenes rendezvényeket szervez a Város és Folyó civilszervezet minden lehetséges dolgot kipróbál, hogy felhívja az emberek figyelmét a Duna fontosságára és hogy vegyék birtokba a partot a lakók. Volt itt már mindenféle: délutáni Goa party, zsonglőrök, piknik, kacsakő dobó verseny, társasjátékozás, nyomozós játék stb. Budapest folyóparti városfejlesztési lehetőségeibe nem folynék most bele jobban, mert abból egy komplett szakdolgozatot sikerült írnom pár éve.

valyo4

 

 

 

Összegzésképpen csak annyit fejtenék ki, hogy a folyót messze nem használjuk ki úgy, mint más városok: a rakpartokat lehetne mentesíteni az autók alól, ha sikerülne megoldani a városi közlekedést másképpen, lehetnének újra uszálystrandok, a folyóparti hajózás más formáit is lehetne alkalmazni (jó példa rá a Cruisin nevű rendezvénysorozat, amiről legközelebb mesélek) az elhagyatott ipari területeket ideiglenesen lehetne hasznosítani berlini példákat alkalmazva. Kövessétek a Valyo csapatot, jómagam is részese voltam, az ő ötletük volt például a mobil szauna is, amely több helyszínen egészen különleges élményt nyújtott a regisztrálóknak. Még valami: Június 29-én rendezik meg a Duna napot minden évben, legalább ezen a napon szenteljétek az időtöket a városunk nagy részét kitevő folyónak.

rakpart

Ha addig nem bírtok már várni, egy kis bepillantást kaphattok az alábbi videóból, amit 2014-ben készítettek:

 



'Budapest új hullámai: Strandbárok' has no comments

Be the first to comment this post!

Would you like to share your thoughts?

Your email address will not be published.

Copyright © 2015 All rights reserved.